Ingatlan Gyorskereső
Kategória: Típus:
Megye: Ár:



BKV-ügy - Három ügyvédnél tartottak házkutatást

Három ügyvédnél tartott házkutatást csütörtök hajnalban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) a Budapest Airportnál és a BKV-nál felmerült korrupciós üggyel kapcsolatban - közölte az RRI az MTI-vel.
A három ügyvéd a rendőrség szerint szorosan kapcsolódik - a közleményben csak monogrammal jelölt - Rényi-Vámos Krisztinához és Sziebert Györgyhöz. A gyanú szerint a Budapest Airport, illetve a BKV volt jogi igazgatója - anyagi ellenszolgáltatás fejében - olyan külsős, a baráti körükhöz tartozó ügyvédi irodákkal kötött szerződést, akik alvállalkozóikon keresztül az elvégzett, vagy éppen el nem végzett munka díjának többszörösét számlázták ki. Az előre egyeztetett pénzösszegeket később visszajuttatták a két jogi igazgató részére - olvasható az RRI közleményében.

Alaposan feltételezhető, hogy az ügyvédi szolgáltatás mögött tényleges munkavégzés nem állt, vagy lényegesen kevesebb, mint amely a kiállított számlákon szerepel. Jelenleg vesztegetés és más bűncselekmények elkövetése miatt folyik büntetőeljárás - írta az RRI.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én elrendelte előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják.
Forrás: MTI
hirdetés

webbusiness.hu


Miért válassza az Ingatlan Raktárt?

Mert nem viccelünk, amikor a nevünkkel arra utalunk, hogy mekkora mennyiségben biztosítunk hozzáférést eladó és kiadó ingatlanokhoz. Több ezer ingatlanról van szó, melyek az ingatlan piac teljes spektrumát lefedik.


Tehát ha még csak most tájékozódik, vagy már pontosan tudja, hogy mit keres, az Ingatlan Raktárban biztosan megtalálja. Tegye próbára!